Úton;

A napfény süti lehunyt szemhélyamat. Égeti, és nem hagy tovább aludni, pedig mien szép álom volt... Egy régi, és rozoga busz. Meg remeg minden egyes aszfalt hiba fölött, néha székemtől is el emelkedek pár centire. Meg kapaszkodom az előttem lévő mű bőr támlába. Pár ismeretlen arc mered rám. Egy köpcös fekete, már biztos közelít az ötvenhez, pár miniméter haj, és egy Hulk Hogan bajusz. Csak kíváncsian nézelődőtt, ki lehet ez az álom szuszék vagyis én. Közvetlen mellettem egy mogorva SS tisztre hasonlító negyvenes férfi. Egy pillanatra sem nézet rám, csak rögeszméssen meredt előre, de még ez a tekintet, is le fagyasztott.

Közvetlen előttem ült egy fiatal srác, legalábbis a tarkóján nem láttam egy ránc csíkot sem. Úgy fél úton lehettünk amikor a sofőr le fékezett. Kicsit rá hajtott az út széli földre, az elöl ülő fegyőr úgy csapta be maga mögött az ajtót mintha csak wc-re szaladna. Pár pillanat múlva ki vágódott a busz oldal ajtaja, és el kapta az előttem ülő gyereket. Egy hang nélkül rá fogott a rajta lévő felsőre, és egy mozdulattal ki rántotta a toló ajtón keresztül. Az út széli porban bukfencelt párat az őr okozta lendülettöl, majd megpróbált fel kászálodni. Az őr el kapta a gallérjánál, és egyre beljebb vonszolta a kiszáradt mezőn.

Egy neki tetszőleges helyen megállt, élő húzta fegyverét, és egy mozdulattal golyót repített a gyerek fejébe. Felénk fordult, fel helyezte fénytől csillogó napszemüvegét, és otthagyta a tetemet. 

A fel szabaduló helyre egy eddig elől ülő úgy szint fiatal srácot ültetett. Az előbbi ki térőt nem értettem, de gondoltam nem szól szám nem fáj fejem. Ez a srác, mint utóbb ki derült Viktor, egy igazán szó fosásos ember volt. Mint ha direkt engem akarna heccelni.

-Helló mit csináltál? Miért kerültél be? Hogy érzed magad? Komolyan nem volt annyi időm, hogy fel fogjam a kérdést, nem hogy válaszoljak. 

-Mindjárt ott vagyunk! Várod már? Nyugi semmi baj nem lesz! Az út második fele, ezért is sokkal hosszabbnak tűnt. 

Mikor közelebb értünk, az ablakból csak az épület alsó szintjét láttam, de így is árasztotta az elhagyott "itt dőglesz meg" hangulatot.

Ki szállítottak az épület elé, meg lepetségemre, csak én száltam ki, a többiek egy mozdulatott sem tettek. Még mindig az a srác járt a fejemben, mi olyat tehetett amiért ezt érdemelte? Ezért jobb ha még a szökés gondolatával sem foglalkozom.

-Gyerünk, indulj meg!

Böködt oldalba, a már kezében pörgető gumi bottal. 

A bejárat után egy rozoga, talán előző század béli lift fogadott. A hívó gomb megnyitásával ereszkedni kezdett, a táblára húzott érces kréta nem sikít úgy, ahogy ez a lift. Még az őr arca is előbb mutatót kétségbe esést, mint derű látást. Liftből ki szálva egy kulccsal zárt ajtó fogadott.

-Ez kecsegtető. -mondtam suttogva.

-Mivan, csak nem máris be tojtál?

Kacagott egyet, és meg nyomta az ajtót nyitó csengőt. Egy serény ápoló nyitotta ki a zárat, meg lepetségemre nő volt. Idősebb forma talán 55 környéki, vörös vagy talán pirosas rövid haj, erős, zömök test alkatú. 

-Jöjjenek csak beljebb! Tudja mindig van pár flúgos aki meg próbál ki szökni, ezért zárjuk az ajtót.

Hamar a szobámhoz kísértek, két ágyas szűk szoba volt, a ki látás elég szegényes, pár fenyőfa, távolabb pedig hosszú mező terült el. Legalábbis futólag ennyit láttam.

Az őr távozása után az egyik ápoló lépet be. Ahogy végig néztem rajt, alacsony, erős test alkatú, igen alacsony nő.

-Jó napot kívánok! Fel tennék pár kérdést. 

-Üdvözlöm! Csak nyugodtan.

-Honnan hozták ide?

Az emlékek, mint valami meg foghatatlan fuvallat, ki csúsztak markomból.

-Nem nagyon emlékszem, igazából a busz ugrik be elsőnek. -meg persze az a kusza álom, de az is hol felvélénkül, hol el halványul.

-Értem. Sérülése van valahol?

-Nincs.

-Hány centi magas?

-175cm

-És mennyi a súlya?

-60kg 

-Hát, maga aztán nem vitte túlzásba. Kicsit el mosolyodott, majd tovább folytatta.

-Mennyi idős?

-26 vagyok.

-Szóval 26 éves, világos barna haj, szem színe... Jól látom kék?

-Nem, zöld, csak fél homályban kéknek látszik.

-Egyenlőre ennyi lenne.

Mikor össze csapta jegyzet tömbbét, végre ki szaladhatott számon a kérdés.

-El nézést mi ez a hely?

-eddig nem mertem meg kérdezni, mert sejtettem amit ezek a falak rejtenek, az semmi jóval nem kecsegtet.

-Pszichiátria és szenvedély betegek otthona!

A válasz le dermesztett, mikor fel eszméltem az ápoló már sehol.

A gondolataimba merültem, emlékeket kerestem.

-Mit keresek én itt!?...

2015, július 3.-a